Tanári beszámoló a 3D Gallery Budapestről
Talán nem merész a kijelentés, miszerint manapság nehéz a megszokottól eltérő, ugyanakkor iskola kompatibilis programot találni. Pedagógusként elmondhatom, a szentendrei skanzen , a budapesti nagy múzeumok, hollókő és egyéb, az idők során jól bevált iskolai programok , kiránduláshelyszínek már úgy vélem kezdenek „kimerülni”. Mindamellett, hogy minden évben egyre indokolatlanabbnak érzem az idegenvezetők felbérlését, lévén, már szinte otthonosan mozgok a tradicionális nebulókultúráló helyszíneken, azt hiszem különösen az elmúlt 5 év tendenciájában szembetűnő az a folyamos érdeklődésvesztés, ami egy-egy általános programlátogatás során kialakul.
Az új generációra sok mindent lehet mondani, viselkedésüket rengeteg kritika éri, készülékfüggőségük, kultúratiszteletük tekintetében sokszor kegyetlen végletességgel. Úgy gondolom, a ma gyermekei nem rosszabbak, nem tiszteletlenebbek, mint az őket megelőző generáció tagjai, és értékelutasítónak se titulálnám őket: pusztán csak a technológia adta lehetőségeknek köszönhetően más perspektívából, más igényekkel rendelkezve szemléik a körülöttük lévő világot. Az, hogy ezt hogyan ítéljük meg nyilván önálló szubjektumunk függvénye, azonban hozzáállásunktól függetlenül, tagadhatatlan a tény az új mentalitáshoz, másfajta igényekhez változatos módon kell kultúrát szivárogtatni.
Ezen probléma feltolása reményében ültem a számítógép elé, egy olyan délutáni kikapcsolódási alternatíva találásának reményében, ami nem végeláthatatlan fegyelmezés melletti unalmas órákat eredményez, hanem egy élményt, ami kicsit többet nyújt egy plázalátogatásánál, vagy belvárosi sétánál. Így bukkantam rá a budapesti 3d galéria weboldalára, ami már 2 mondatos bemutatkozásával megfogott: egy interaktív programlehetőség, 21. századi technika ötözve a kultúrával, valami, aminek nagy hiányát szenvedi a mai programpiac.
A 3D galériában rengeteg, erős fény-árnyék hatással megfestett kép található, amelyek élénk színeik miatt a fotókon nem puszta háttérnek tűnnek, hanem a valós térhatást keltve egy természetes környezet illúzióját keltik. Így a gyerekek az egyik sarokban széfet rabolhatnak, a másikban pedig Mona Lisa szemöldökét polírozhatják. Mivel itt, amellett, hogy vetélkedőkben és kincskeresésben vettek részt, mindennapjaik legmeghatározóbb időtöltésének, a fotózásnak és az ahhoz köthető telefonos alkalmazások használatának hódolhatnak, végtelen lelkesedéssel, a vártnál 1 órával tovább élvezték a galéria nyújtotta lehetőséget. A legmeglepőbb számomra az volt, hogy bár gyakran látogattunk képtárakat, különösen a belvárosban található kiállításokat, láthatóan nem gyakorolt nagy hatást a fiatalokra egyik ilyen jellegű látogatás se.
Azonban az interaktív kiállításon való részvételünk után az egyik kislány megkérdezte az iskolában, hogy Van Gogh minden képe ilyen „körvonalasan van-e festve” és sok szülő beszámolt arról, hogy a gyerekek mennyit áradoztak arról a bizonyos délutánról, ahol a kultúra és a technika kompromisszumot kötve nyújtott nekik valami igazán különlegeset.
A lelkesedésre való tekintettel, minden héten beszélgetünk egy festőről, megmutatom a gyerekeknek az illető munkásságának legmeghatározóbb képeit és együtt lamentálunk azon, hogy hogyan alakítanák „ 3D-sé „ az adott képet. A festészet iránti érdeklődés az életük meghatározó részévé vált.. Ahogy a galériában elmondták, a kiállított képek folyamatosan cserélődnek, így kijelenthetem, találtam egy új állandó programot a napközisek számára.
