Osztálykirándulás terv Budapesten - 1 napos - 3D Gallery Budapest

Osztálykirándulás terv Budapesten – 1 napos

Show all
Iskolai program

Vidám hangulatú iskolai programok a 3D Gallery-ben!

Fontos még a kirándulás szervezésének az első fázisában eldöntenünk, hogy egy- vagy akár többnapos osztálykirándulásra megyünk-e idén. Az egynapos kirándulások során érdemes gyorsan elérhető úti célt választani, amelyet maximum 1 órán belül elértek. Többnapos kirándulás esetében pedig már a szálláskeresés fontosságát is figyelembe kell venni, hiszen nem mindegy, hogy a diákok mennyiért milyen szolgáltatást kapnak.

Nem egyszerű olyan osztálykirándulás tervezetet összeállítani, ami élményekben is gazdag, de kultúrális program is, ahol tanulhatnak a diákok, anélkül, hogy unatkoznának. Nézzük meg kis hazánk legnépesebb városát, ahol rengeteg lehetőség vár ránk. Hogyan lavírozzunk a sok program között, ha csak ezt a várost nézzük, mi alapján válasszunk? Természetesen nagyon sokféle osztálykiránulás tervet lehetne összerakni csak ebben az 1 városban, de most nézzünk meg egy olyat, ahol a kultúra ötvöződik a modern szemlélettel, és a játszva tanulással:

 

 

Osztálykirándulás terv:

Budapest

 

Magyarország fővárosa, egyben legnépesebb települése, tele kulturális és építészeti kincsekkel, felejthetetlen élményekkel. A város története egészen a keltákig nyúlik vissza, mivel a város eredetileg kelta település volt. A rómaiak által létrehozott, a Danubius folyó (vagyis, a Duna) jobb partján fekvő Aquincum és a bal parti Contra-Aquincum volt Pannonia provincia székhelye. Ez jelzi a mai Budát és Pestet. A magyarok a 9. században érkeztek erre a területre. Budapest méltán az ország egyik legnépszerűbb kirándulási helyszíne, ahol egészen biztosan nem fogsz unatkozni!

 

 

1. állomás:

Országház

– Az első állomáson a nap elején, nem is kérdés mi lehetne jobb program, mint megismerni Budapest legismertebb épületét, a Parlamentet! A világ harmadik legnagyobb parlamentjében üléseznek a politikusok, ám a felsőházi terembe ti is bepillantást nyerhettek. Az épület elrendezése teljesen szimmetrikus, ugyanis kétkamarás (tehát két részre osztott) országgyűlés számára készült 1896-ban. Az Országházban van kiállítva a Szent Korona és a többi koronázási jelvény. A díszlépcső és kupolacsarnok párját ritkítja, de rengeteg üvegfestés, mozaik és híres magyar festmények láthatóak benne. Ezt az épületet érdemes megismertetni a diákokkal, hiszen Magyarország történelmének a része, a mai napig is.

 

 2. állomás

3D Gallery Budapest

– Miután mindenki elfáradt az 1. állomáson, érdemes kicsit felpörgetni a hangulatot, és valami modern, játékos programot beékelni a nap közepére, ami gondoskodik a késóbbi jó hangulatról is. Ez a különös galéria, tulajdonképpen arról gondoskodik, hogy a fiatalok a Galériába járást ne csak egy unalmas kötelező iskolai programnak éljék meg, hanem élvezzék, élményt adjanak nekik! Nagyon közel van a Parlamenthez, a Deák tér és az Arany jános utcai metró megálló között helyezkedik pont el (a Bajcsy Zsilinszky út 17-es szám alatt), tehát könnyen megközelíthető tömegközlekedéssel. Időpontot érdemes telefonon egyeztetni az itt dolgozókkal, akik nagyon rugalmasak, és ha nem ütközik másik itt tartott programmal, akkor a napnak amúgy bármelyik szakában lehet jönni ide! Lényegében ez egy olyan Galéria, ahol megérintheted a festményeken, lefotózhatod őket, sőt! Pont ez a lényeg, hogy fotózkodj, de ne csak simán a festményeket, hanem állj elé, légy részese, lépj kapcsolatba a festményen látott eseményekkel, hogy a fotón úgy tűnjön te is épp Van Gogh festményében sétálsz, vagy épp egy sárkány elől menekülsz fel a plafonra! Izgalmas és modern szemléletű játék az egész, és még egy pár klasszikus festményt is elrejtettünk a tárlatban, hogy tudat alatt, mindenki közelebb kerülhessen a régi nagy művészekhez is. Kincskereső játékok és a kedves itt dolgozó tárlatvezetők teszi még felejthetetlenebb élménnyé az itt töltött órákat. Garantált a szórakozás és a játszva tanulás! 

 

3. állomás

Szent István Bazilika

– Közvetlen a 2. állomás helyszíne előtt van a Bazilika! Még tömegközlekedéssel sem kell utazni, mert amint kilépsz a 3D Galériából, már látod is a Bazilika gyönyörű épületét! Mivel nehéz közlekedni ilyen sok diákkal, praktikus, hogy akkor itt legyen a következő állomás, nem? 🙂

A neoreneszánsz stílusú templom Magyarország egyik legjelentősebb egyházi épülete, a főváros egyik legnagyobb idegenforgalmi nevezetessége, a Szent István-kultusz egyik fő helyszíne. Az épület névadója a magyar államalapító királyunk, Szent István. Nem mellesleg az uralkodó épségben maradt jobb kezét, a Szent Jobbot ereklyeként itt őrzik. Az épület a maga 96 méteres magasságával az ország egyik legmagasabb épülete.

 

ÉS/VAGY

 

Dohány utcai zsinagóga

– Ha esetleg még belefér az osztálykirándulás tervbe még egy vallási helyszín, ami szintén közel van az eddig épületekhez, vagy már voltak a Bazilikában, és az helyett… érdemes ellátogatni a zsinagógához is. Szintén nagyon közel van az eddig említett helyszínekhez. Európa legnagyobb zsinagógája, a hazai zsidóság központja, a több mint 150 éves Dohány utcai zsinagóga vagy Nagy Zsinagóga. A Ludwig Förster terveit dicsérő csodálatos épület 3000, hagyományosan a hölgyek és urak számára elkülönített helyet biztosít. A zsinagóga része egy múzeum is otthont ad, amely két állandó kiállítással szolgálja a magyar zsidóság kulturális életét. A vallási épület egyik szép, és sokak által ismert emlékműve a kert melletti Holokauszt Emlékparkban álló Életfa, melynek leveleire az elhunyt hozzátartozók nevét véshetik fel a családtagok.

 

Természetesen igény szerint érdemes tartani több, de minimum 1 ebédszünetet a fiataloknak, hogy megpihenjenek, feltöltődjenek energiával a nap többi részére!

 

 

Ez az osztálykirándulás terv, csupán 1 ötlet a sok lehetőség közül. Amit mindenképp szeretnék kiemeleni a helyszínek közül, a 3D Gallery Budapest! Meleg szívvel ajánlom, izgalmas és új lehetőség egy osztálykirándulás programnak, sok jót hallottam róla! Én itt találtam róla pár információt még.