A nevem K. Gabriella, de a diákjaimnak csak Gabi néni.
Egy pécsi általános iskolában tanítok, a 4. c-nek vagyok az osztály főnöke.
Ez az blog arról fog szólni, hogy hogyan találhattok olcsó osztály kirándulási helyszíneket Budapesten.
Megterveztem egy olcsó osztály kirándulást az osztályomnak márciusban.
Három dolgot terveztem be:
- Egy történelmi jellegűt, hogy meglátogatjuk a Szent István Bazilikát.
- Utána a téren elnyaltunk egy fagyit a híres Rózsa fagyizóban.
- És a végére tartogattam az adu ászomat a Budapesti 3D Galéria iskolás programját.
Tizennyolc diákkal vágtam neki a Budapesti olcsó osztály kirándulás utamnak.
Én és még egy kollégám T. Zsolt a testnevelő tanár. Vagyis Zsolti bá az edző, ahogy a gyerekek hívják.
Az iskola bejáratánál volt a reggeli találkozó korán, 06.45kor.
Lesétáltunk a közeli vasútállomásra és felszálltunk a 07.14es vonatra
Egy átszállással lent voltunk Budapesten 10.26-ra.
Olcsó osztály kirándulásunk itt vette csak igazán kezdetét.
Lementünk tömegközlekedéssel A Szent István térre. Azt meg kell jegyeznem, hogy szerencsés vagyok, mert ügyes okos osztályom van és Zsolt kollégám és én könnyen össze tudtuk fogni a kis csapatot.
Bementünk a szt. István Bazilikába ami a tér közepén van, egy gyönyörű történelmi templom.
Ez volt az osztálykirándulásunk legolcsóbb része, ugyanis az, hogy megnézed a Bazilikát belülről teljesen ingyen van.
Én előre felkészültem a srácoknak egy kis történelmi hátterű infóval róla.
Csak, hogy a legizgalmasabbat említsem, itt őrzik, Szt. István Jobbját!
Aztán felmentünk a templom tornyába is. Ez 500ft költséget jelentett/fő.
A bátrabbak megmászták a több mint 300 lépcsőfokot.
A többiek, pedig felmentek a lifttel.
Zsolt mint testnevelő ment a lépcsősökkel, és én a hős mentem a liftes brigáddal. 🙂
Utána átmentünk a Rózsa fagyizóba ami ott van a Szt. István téren, és itt volt az, hogy, mivel én vagyok a világ legcukibb tanárnénije.
Mindenkit meghívtam egy fagyira. Igazi olcsó osztály kirándulás, mármint a gyerekeknek. 🙂
A végére tartogattam az adu ászomat, a fagyizás után mentünk át a Budapesti 3D Galériába.
Ami a Bajcsy-Zsillinszky úton van, pont a Bazilika mögött.
Tetszett mindenkinek, hogy minden egy helyen van, és nem kell sokat gyalogolni.
A lusta kölyköknek. 🙂
Szóval átmentünk a 3D Galériába, ahol már vártak minket.
Előre lefoglaltuk az időpontot, egy olcsó osztálykirándulás programra.
Megérkeztünk, akkor ott várt minket egy kedves animátor lány, aki bevezetésképp elmondott mindent amit a 3D Galériáról tudnunk kell.
Utána következtek a nagy röhögések, mert körbe lettünk fotózva az egész Galériában.
Mert ez egy interaktív galéria ahol kötelező a fénykép készítés, és 300 négyzetméteren elterülő galériában 30 különböző olajfestmény van amivel lehet pózolni, fotózkodni.
Körbe lettünk fotózva mindenhol, pillangókká változtunk, ömlő forró láva elől menekültünk, és még egy vízi szörny vacsorája is lettünk.
Utána hagyták, hogy mi menjünk egy kört és akkor a gyerekek véééégre, használhatták az okos telefonjukat, és fotózhatták egymást, meg csinálhattak szelfit.
Aztán mindenkit, de tényleg mindenkit, még engem és Zsolti bácsit is lefotóztak a gyönyörű angyalszárnyas festménynél, ahol mi váltunk angyalokká!
Még Gézuka is, az osztály csibésze!
Aztán következett a kincskeresős játék, ahol versikék alapján kellett kitalálniuk a csapatoknak, hogy melyik festményről van szó, és a talált betűk alapján ki kellett rakni egy izgis megfejtést.
A bátrak elnevezésű csapat nyerte, és nem csak hogy mindenki kapott egy kis zacsi gumicukrot, de még egy üveg kölyök pezsgővel is gazdagabbak lettek a Bátrak!
Persze a többi csapatnak is meg kellett fejtenie, és így mindenkinek járt a vigaszdíj gumicukorból!
A program végén pedig még egy közös osztály képet is csináltak rólunk. Meg kaptunk A4es fotópapírra nyomtatva. Ki is raktuk az osztályteremben.
Ár érték arányban abszolút megérte. Igazi olcsó osztály kirándulás volt nekünk.
Összességében nagyon jól éreztük magunkat. A 3D Galériában kapott angyalszárnyas kinyomtatott képek, örök emlékek maradnak a srácoknak.
Szóval ez az én ötletem nektek egy olcsó osztálykirándulásra Budapesten.