Különleges programlehetőség iskolásoknak

Az iskolai programok kiválasztásának komplexitását az a tény adja, hogy míg a diákok első sorban szórakozni, kikapcsolódni vágynak addig a tanárokban megvan az oktatni , fejleszteni, művelni kívánás igénye.

Ezen két „igényhalmaz” metszetének tekinthető a 2016-ban nyílt budapesti 3D galéria, mely a belváros szívében, a könnyen megközelíthető Bajcsy-Zsilinszky út 17 szám alatt koncentrálja a művészet és az önfeledt szórakozás találkozását. A 3D galériában 30 darab, intenzív fény-árnyék hatással kooperáló, a  trompe-l’oeil stílussal rokonítható olajfestmény található, amelyek élénk színeiknek köszönhetően a fotókon valós térhatást benyomását keltve a természetes környezet illúzióját teremtik meg.

Az egyes képek a látogatók szabadon választott pózaival válnak teljessé, elrendezésük „helyet hagyva a gyerekeknek” lehetővé teszi, hogy számtalan különböző, új alkotás készüljön. A fiatalok koncertfellépőkké, zsiráfitatókká vagy akár balerinákká is avanzsálhatnak, s garantált: nem lesz két ugyanolyan kompozíció.  Az egyes kultúrprogramok szerves részét képző fegyelmezések, mint a „tegyétek már el a telefonotokat” illetve a „ne nyúljatok semmihez” is elkerülhetők, mivel értelemszerűen a galéria élményét a gyerekek által készített fotók teszik teljessé, az alkotásokat pedig nyugodtan meg lehet fogni, nekik lehet dőlni. Ezen lehetőségekkel a 21. század igényeihez igazodva,azokat kielégítve egy egészen újszerű, különleges élményt szolgáltat a 3D festmények világában való elmerülés. Egymást fotózva a Mona Lisa, vagy épp Degas és Monet képei előtt észrevétlenül rögzül a tanulókban néhány esszenciális képzőművészeti ismeret , mely segítheti művészettörténetben való  tájékozódásukat és építi, fejleszti csapatszellemüket, közösségük koherenciáját.

A galéria két programcsomagot kínál az oktatóknak és tanítványaiknak: az évközi tanulmányi programot és az év végi osztálykirándulás csomagot.

Az évközi tanulmányi program magába foglalja a tárlatvezetést,illetve egy  animátort biztosít, aki foglalkozik a gyerekek szórakoztatásával. A galériában kiállított képekkel kötetlenül,korlátlanul lehet fotózkodni,továbbá az ide látogató csoport egy a helyszínen nyomtatott csoportképpel is gazdagodhat.

Az év végi osztálykirándulás keretében történő látogatás tervezett időtartama 1,5 óra, mely igények szerint módosítható, növelhető. Az egyedi kívánságokról,elképzelésekről való értekezés után, azokhoz igazodva igyekszünk egy csodálatos élményt nyújtani a fiataloknak, ezzel méltóképp szolgáltatva egy kis kikapcsolódást az év végi hajtás közepette.

Amennyiben felkeltettük érdeklődését , weboldalunkon (www.3dgallerybudapest.hu) bővebben olvashat galériánkról,szolgáltatásainkról illetve a  +36 30 211 8863 –as telefonszámon , valamint a info@3dgallerybudapest.hu email címen érdeklődhet a további részletekről.