Egy kitelepülés élményei

Show all
angyali üdvözlet

Angyali üdvözlet a 3D Gallery-vel!

A 3D Gallery Budapest ismét kitelepülni volt, ez alkalommal viszont – a későn ébredő és kollégáink legnagyobb örömére – nem kellett nagyon messzire mennünk, mivel a mostani rendezvény Budapesten, azon belül is a Hajógyári szigeten volt.

 

Kitelepülésre indulás

 

Természetesen ez alkalommal is, mint ahogy azt már tőlünk megszokhattátok, 2 órával a rendezvény előtt érkeztünk a helyszínre. Szeretjük, ha nem kell sietnünk és mindent van időnk nyugodtan összerakni és kipróbálni, mire kezdődik a program. Még jó is, hogy mindig ennyire időben érkezünk, mert valami kis apró akadály minden rendezvény alkalmával felmerül. Persze ahogy máskor is mindig legjobb tudásunk szerint próbáljuk azonnal kezelni a helyzetet. Ezúttal tényleg csak egy aprósággal kellet megbirkóznunk, még pedig, hogy sikerült kissé eltévelyednünk a hajógyári szigeten. Egy rosszul bevett bal kanyarnak köszönhetően 20 perccel később érkeztünk a tervezettnél, szerencsére a szervezők készségesen segítettek nekünk.

Mikor megérkeztünk a rendezvény már javában tartott, de nekünk még volt időnk a kezdésig. Amennyire tudtunk siettünk, hogy mindhárom képünk – ezúttal az angyalos, a késes és a majmos – minél hamarabb készen álljon a szórakoztatásra. Hamar el is foglaltuk a nekünk szánt sátrat, ami tökéletesen elég volt a képeink, sőt még a nyomtató és az asztalunk számára is.

 

Kitelepülés helyszíne

 

kitelepüles 3D Gallery

Készen állunk, kezdődhet a buli!

Velünk egy sátorban foglalt helyet egy táncgép, amit őszintén szólva mi is szívesen kipróbáltunk volna. A rendezvény nagyon izgalmasnak tűnt számunkra is, mivel a résztvevőknek csapatokban kellett különböző fajta és nehézségű rendezvényeket megoldaniuk. Voltak kalóznak öltözött animátorok, lehetett táncot tanítani és folyamatos verseny folyt a hideg sörért is.

Hamar elkészültünk mindennel és egyből özönlöttek is hozzánk a résztvevők. Sajnos szembe kellett néznünk egy kisebb áram problémával, ami nem csak minket, de az egész rendezvényt is érintette. Az első kép nyomtatása közben szembesültünk azzal, hogy valami lecsapta az áramot, így nem tudtunk nyomtatni. A képeket továbbra is lelkesen készítettünk és vártuk a megoldást. Sajnos az első egy két órában nem sikerült hosszabb időre helyreállítani a problémát, de a rendezvény fő szervezői nagyon profin kezelték a helyzetet.

 

A rendezvény egy cégen belüli éves rendezvény volt, így az elmúlt alkalmakhoz viszonyítva, még számunkra is igazán családias volt a légkör, amit ezúttal nagyon élveztünk. Mindenki nagyon nyitott és kedves volt, így jókat nevettünk mi is a beállásokon és persze a készült képeken is.

 

Váratlan akadály a kitelepülésen

 

Mivel a nyomtató probléma nem igazán akart megoldódni, arra jutottunk, hogy amennyiben nem sikerül a képeket kinyomtatnunk még a rendezvény ideje alatt, akkor majd később a galériában megtesszük és eljuttatjuk a céghez a képeket, akik majd szétosztják a résztvevők között. Szerencsénkre a rendezvény vége felé megoldódott a probléma, így neki is láthattunk a nyomtatásnak. Persze ezzel kicsit csúszásban voltunk, de mindenki nagyon megértő volt velünk.

Mindenkinek mondtuk, hogy menjenek élvezzék a többi programot és később térjenek vissza hozzánk és akkor már az asztalon fogja őket várni a kész képük. Nagyon sok képet készítettünk és mindenki nagyon élvezte a fényképezkedést. Egyre jobb és jobb képek készültek, ahogy az emberek egymásnak adtak ötleteket.

 

Mindenki fotózkodott a kitelepülésen

 

Még a szervezőket is sikerült elkapnunk az ebédidő alatt, így róluk is készítettünk jó pár szuper képet. Nagyon élvezték a vicces képek készítését, úgyhogy öröm volt őket fotózni. A rendezvény ideje nagyon hamar elszaladt, unatkozni egy percünk sem volt. Mikor elkezdtünk pakolni, már csak az esti koncert volt hátra a rendezvényből. Pakolás közben még mi is belehallgathattunk a koncert elejébe. Gyorsan összeraktunk mindent, de még megvártuk az utolsó befutókat az elkészült képekért.

 

A szervezők kifejezetten elégedettek voltak a rendezvényprogramunkkal, mindenki örült, hogy a képek nyomtatását is sikerült végül megoldanunk. Nagyon élveztük azt, hogy egy családias légkörű céges rendezvényen is részt vehettünk, reméljük nem ez volt az utolsó alkalom, hogy a cég alkalmazottjait a 3D Gallery Budapest szórakoztatta egy rendezvényen.

 

Ha érdekel egy ilyen 3D Gallery-s kitelepülés, akkor a további információkért kattints ide.