Vicces lánybúcsú feladatok a középkorban
Arról már biztos vannak elképzeléseink, hogy hogyan nézhet ki egy lánybúcsú, ami tele van vicces feladatokkal. De milyen lehetett ez régen? Például a középkorban? Egyáltalán szabadott-e akkoriban ebből viccet csinálni? Hogy állták meg a helyüket ezek a vicces feladatok a szegényebb és a gazdagabb rétegben? No, lássuk csak!
Tréfálkozás a középkorban
Kezdetben a polgári rétegben volt közkedvelt a tréfálkozás. A bárdok is innen kerültek ki, akikből később udvari bolond lett, a legmagasabb rangú tréfamester. Ők költeményeket írtak a nemesekhez, a hőstetteket mondták el dalban, mindezt persze jó pénzért. Ha az adott nemes nem volt hajlandó kifizetni, akkor viccet csináltak belőle, kiparodizálták, gúnyverseket írtak róluk. Nos, ők fontos szerepet játszottak a lánybúcsúkban, ugyanis az udvari bolond volt a király „vicces tanácsosa” is egyben, ami annyit jelent, hogy többek közt a lánybúcsúknál is ő adott ötleteket, amiket sokszor meg is valósítottak… de előbb nézzük csak, milyen volt ez a polgárságban.
Jóval korlátozottabbak voltak a lehetőségek, mint a nemeseknél.
Lánykeresés itt is volt, meg egy nagy „búcsúvacsora”, ha egy kicsit tehetősebb volt a család. Ezen kívül egy rövid időben szokás volt még a „beköszönés”. Ez úgy működött, hogy idegen házakba bekopogtatott a férjhez menő leány, és aki tudott, adott neki egy adag ételt. Ez egy fej káposzta, krumpli, vagy gyümölcs szokott lenni – amolyan „népi nászajándék”. Versíró verseny itt is volt: a legviccesebb verset író férfiú nyereménye az volt, hogy táncolhatott a kisasszonnyal – a falu utcazenészeinek kíséretére. A viccelődés egyébként elég szigorúan volt véve, persze attól függően, hogy éppen kivel viccelődtünk. Ha egy nemesből űztek gúnyt, azt célszerűbb volt úgy intézni, hogy ő maga ne tudhassa meg.
A nemeseknél elterjedt volt a lánykeresés. A leendő menyasszony elbújt a várban,
az udvarhölgyek meg megkeresték. Volt úgy, hogy magánál az udvari bolondnál bújt meg – itt is a pajkosabb kedvű lányka kihasználta az alkalmat, és bizony lefeküdt vagy a bolonddal, vagy egy előre odahívott fiúval.
Történt olyan is, hogy a leendő királylányka szándékosan szanaszét hagyta a ruhái egy-egy részét a palotában, vagy éppen az erdőben! Az udvarhölgyekre maradt a vicces keresés: helyenként akadályokkal várta őket a bárd, az udvari bolond, vagy éppen a leendő menyasszony. Aki a legtöbb ruhaneműt találta, ajándékot kapott, rendszerint valami ékszert, vagy édességet.
Olyan pletykák is terjengtek, hogy a kedves leány titkos helyen megrendezett egy táncversenyt, szűk körben – a jó barátok voltak csak hivatalosak a táncmulatságra, ami általában úgy végződött, hogy a leendő királylány zsűrizése alapján, az est folyamán legjobban táncoló férfiúval lefeküdt, s szigorú titoktartásra kötelezte.
Sőt, olyan legendákról is van szóbeszéd, hogy amikor a király meghallotta, hogy lánya lánybúcsút akar tartani, rendszerint megtiltotta neki, legtöbbször eretnekségre hivatkozva. A szófogadóbbak ilyenkor belenyugodtak sorsukba, és nem tartották meg a lánybúcsút… de a bátrabb fajtája gyakran az udvari bolond vezetésével szervezte meg a vicces feladatokon alapuló lánybúcsút. De vajon hogyan nézhetett ki egy ilyen?
Este egy hatalmas vacsora keretében valósult meg a lánybúcsú,
amit természetesen nem a palotában tartottak meg, hanem egy nemes villájában. Hálapénzt adtak a nemesnek, amiért elbújtatta őket a király elől egy estére. No, és itt bizony volt ám mindenféle vicces feladat! Persze a nagyját az udvari bolond, vagy bárdok találták ki, ritkán a királylány közeli barátai, még ritkábban a nemes, akinél volt a dínom-dánom. Volt rémtörténet mesélés; evő- és ivóverseny (a győztes egy ritka finom ételt, vagy italt vihetett haza); egyesek szerint masszírozó verseny is: vállalkozó férfiak kényeztethették a kisasszonyt. A legjobban masszírozó férfiú jutalma meg egyértelmű ezek után, azt hiszem…
Akadtak ennél visszafogottabb, elegánsabb dolgok is. Például versíró verseny: aki a legszebb verset írta a királykisasszonyhoz, azt kitették a palotába a falra, megzenésítették, és születésnapján előadták neki.
Nos, valahogy így nézhetett egy vicces feladatokkal felszerelt lánybúcsú a középkorban.
Persze ezek nem megbízható forrásokból származnak, mindenféle mendemondákból, illetve helyenként összegyűjtött féligazságokból, szóval nem tudhatjuk, ebből mi igaz, de legalább kaptunk egy képet arról, milyen is lehetett egy lánybúcsú régen.
De egy valami biztos!
Mégpedig az, hogy a lánybúcsú a 3D Gallery Budapestben, nagyon is valódi! Kattints ha érdekelnek a részletek erről a szuper programról:
