3D Gallery Budapest – illúzió vagy valóság?
Hallhattunk már 3D-s mozifilmekről, 3D-s nyomtatókról, azonban a köztudatban kevésbé ismert a 3D galériák világa, holott a képtárak univerzumában egyre növekvő szubkultúraként jelen lévő specializáció a 21. század kultúrára nyitott emberének egyik legmeghatározóbb, eddig kielégítetlen igényére nyújt alternatív orvosságot: a passzív jelenlét helyett interaktív módon lehetünk részesei a művészetnek.
A Bajcsy-Zsilinszky út 17 szám alatt található 3D Galéria kiváló lehetőséget nyújt mindazoknak, akik a már-már fakón egysíkú budapesti szabadidős programalternatívákat egy igazán különleges és maradandó élménnyel szeretnék megszínesíteni. Talán kezdetnek elég annyit megjegyezni az ötlet pikantériájának szemléltetéseképp, hogy ez egy olyan kiállító terem ahol nem fogunk találkozni áthúzott kamerajelzésekkel, és a bennünk élő, hosszú évek óta elfojtott tapogatási kényszert sem kell visszafojtanunk. Fogdosni lehet, fényképezni pedig kötelező, hiszen a megszokottnál élénkebb színekkel kooperáló képek kifejezetten egy külső szereplő jelenlétével válnak teljessé, így nem csupán szemléljük a képeket, képzeletünk határának függvényében alakíthatjuk a már meglévő sablont valami egészen újjá.
Azonban felmerülhet a kérdés, honnan eredeztethető ez a szokványosnak erős túlzással sem nevezhető szórakozási forma? Jelen bejegyzésünkben erre a kérdésre igyekszünk választ nyújtani.
A művészeti kategorizálás igényének kielégítéseképp elmondhatjuk, hogy a galériában kiállított alkotások a trompe-l’oeil (jelentése: szemet becsapó, szemfényvesztés) régóta élő, francia festészeti kifejezés által jellemzett művek közé tartoznak. A realisztikus árnyalatrészletességű élénk színekkel,a különleges pontossággal ábrázolt fény-árnyékhatásokkal, valamint a perspektívák élethű ábrázolásával kooperáló festmények gyakran becsapják az emberi szemet, így a térbeli valósághoz való tartozás hamiskás illúzióját keltik.
A műfaj a barokk festészetben élte aranykorát, azonban a korabeli írások is visszautalnak a fogalomra, sejtetvén, a 16 századnál régebbre datálható a műfaj kialakulása. Rengeteg művészettörténész úgy véli, hogy az ókori görög világban is jelen voltak hasonló alapkoncepcióval rendelkező kreációk. Ezen tézist bizonyítja egy jól ismert régi görög történet, mely két konkurens festő Zexuis és Parrhasius históriáját meséli el. Zexulis szőlő festménye állítólag oly élethű volt, hogy madarak repültek a festményhez, hogy csipegessék a művész festett szőlőjét. Parrahasius miután hírt kapott a riválisa innovatív festményről felkérte Zexulist, hogy mondjon véleményt egy új alkotásáról, ami az előttük látható függöny mögött található. Mikor Zexulis próbálta elhúzni a függönyt realizálta, hogy az bizony az maga a Parrahasius festménye. Bár ezen történet szerint az első szemfényvesztő festmény szőlőt ábrázolt a műfaj képei sokáig jellemzően ajtót, ablakot vagy folyosót ábrázolnak, melyek azt sejtették,hogy mögöttük egy nagyobb tér helyezkedik el.
A 20. században kezdődő modernizáció eredményezte eltechnikaiasodott vizualitás azonban a grafitis street artok világára korlátozta a műfaj mindennapi kibontakozását. A csökkenő népszerűségi tendenciát az olasz Daniela Benedini vezette fordulópontjához, hisz új életre keltette a ajtókon belüli világát: a Milánói Painting Academy of Brera felsőoktatási intézményben végzett hölgy 1994-ben alapította meg 3D festményekre specializálódott cégét, ezzel elindítva a modern festészet világában egy olyan mainstream vonalat, ami azóta is töretlen , felfelé ívelő népszerűségnek örvend a világ minden táján, 2016 óta Magyarországon is.
Az Andrássy út közelében elhelyezkedő 3D galéria folyamatosan változó kiállításával, sokoldalú programkínálatával hazánkban elsőként nyújt lehetőséget egy felelevenített, megújult festészeti műfajjal való megismerkedésre, pár óra legitim selfizésre, bohóckodásra a belváros szívében.
